Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

Párkány

Elérhetőségek   Vagyon kínálat     Vadas termálfürdő 


 

BRINGÁVAL MUNKÁBA

Párkány Városa ismét bekapcsolódott a „Bringával Munkába“ elnevezésű országos versenybe. Városunk polgármestere Ing. Szabó Eugen a verseny helyi koordinátoraként a Városi Sportegyesület igazgatóját Tóth Zoltánt nevezte meg.  

Ebben a versenyben városunkat a párkányi székhelyű vállalatok, létesítmények, illetve azok helyi részlegeinek alkalmazottjaiból létrejött csapatok képviselhetik, mégpedig oly módon, hogy az adott csapat minden tagja ugyanazon vállalat alkalmazottja kell, hogy legyen. Például így létrejöhet az Öntöde csapata vagy a Hullámgép csapata.  A versenybe bekapcsolódhatnak a párkányi székhelyű középiskolák tanulói is. Ebben az esetben is ugyanaz az elv érvényesül, miszerint a csapatnak ugyanazon iskola diákjaiból kell összeállnia. Így például akár létrejöhetne egy Gimi csapat. A diákoknak a verseny megkezdéséig be kell tölteniük a 15. életévüket. Egy ugyanazon vállalatnál, létesítményben vagy iskolában több csapat is létrejöhet. A csapatok létszáma 2-4 fő.

A verseny május 1-jén kezdődik és május 31-ig tart. A csapatok regisztrációja legkésőbb május 5-ig lehetséges a www.dopracenabicykli.eu honlapon. 

 

Részletes információk a következő weboldalakon találhatóak: www.sturovo.sk, www.mso.sturovo.sk, www.dopracenabicykli.eu

Amennyiben kérdésük van vegyék fel velünk a kapcsolatot személyesen, telefonon, illetve emailben.

Kapcsolattartók:

Zoltán Tóth, tel. č. 036 751 12 60, e-mail: riaditel@msosturovo.sk

Laky Enikő, tel. č. 036 752 48 67, e-mail: organizator@msosturovo.sk

 


Naptár


Csütörtök blog

webygroup

Slovenská verzia
English version

31426751

2018.04.27 van
Főoldal