Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná

múzeum

elérhetőség

Kapcsolat

 telefon

 00421 36 7524002

 e-mail

 sturovo.muzeum@gmail.com 

 e-mail

 muzeum.sturovo@zoznam.sk

                

Levélcím:

Mestské múzeum Štúrovo

Pri colnici 2

943 01 Štúrovo 

 

Városi Múzeum, Párkány

Vámház köz 2.

Párkány


 

Nyitva tartás

A Párkányi Városi Múzeum nyitva tartása

Mestské múzeum Štúrovo

Párkányi Városi Múzeum

Pri colnici 2 / Vámház köz 2.

 

OTVÁRACIA DOBA / NYITVA TARTÁS

 

Pondelok/Hétfő                      zatvorené – zárva

Utorok/Kedd                          08.30 – 11.30 / 12.00 – 16.00

Streda/Szerda                        08.30 – 11.30 / 12.00 – 18.00

Štvrtok/Csütörtök                   08.30 – 11.30 / 12.00 – 16.00

Piatok/Péntek                         08.30 – 11.30 / 12.00 – 16.00

Sobota/Szombat                     zatvorené – zárva

Nedeža/Vasárnap                   14.00 – 18.00

 Vstup zdarma

A belépés díjtalan

tel.: +421 36 752 40 02

e-mail: sturovo.muzeum@gmail.com

web: www.kulturasturovo.sk

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZATVORENÉ – ZÁRVA

Otvárame 29.03.2016 – Nyitás 2016.03.29.


 

Aktuális kiállítás

Garam- és Duna menti képek a múltból

Podlupszky Mihály fotói


 

Eddigi kiállítások

IPOLYSZALKAI ORNAMENTUMOK - ALBERT ISTVAN GYŰJTÉSE ALAPJÁN

 

A kiállítás az ipolyszalkai pingált ornamentumokat  mutatja be Albert István festőművész és szobrász munkásságán keresztül. A szalkai származású képzőművész célja, a régi ornamentika felelevenítése szülőfalujában. 

Az ornamentika nem más, mint díszítőelemek összessége, motívumokkal operáló díszítésmód, tárgyak felületének ünnepélyessé tétele.

Miért festettek a házak falára?

    Az emberben ősidők óta megvan az alkotási vágy, a díszítő ösztön.   Gondoljunk csak a barlangok falára festett képekre. Az ember így közli érzéseit és tudását másokkal.  Az idők folyamán, leginkább az élménynyújtás, és a szép újbóli megélése utáni vágy volt az, ami festésre, díszítésre ösztönözte az embert.  Például egy virágzó rét szebbnél – szebb virágait igyekeztek átvinni a mindennapokba, ráhímezték ruháikra, ráfestették - pingálták falaikra, szerszámaikra és más használati tárgyaikra. Így maradandót alkottak az utódaiknak is.

A régi szakmák és mesterségek között azonban hiába is keressük a pingálást, mint szakmát. Ügyeskezű, tehetségesen rajzoló és hímző asszonyok foglakoztak a pingálással. Hisz azt pingálták a falra, amit hímezni is szoktak. A ház belső falait, az udvar falait próbálták saját maguk is kipingálni, de a ház elejét mindig a falu legügyesebb, legtapasztaltabb pingálójával festették meg.

    A pingáláshoz szükséges anyag a híg mész és porfesték keveréke, azaz a mésztej volt. A külső falak pingálásánál nagyobb igény volt az előrajzolásra, mint a benti falak díszítésénél. Ezt tiszta vízbe mártott ecsettel végezték, ami annyit jelentett, hogy a meszelt száraz falra, vízbe mártott ecsettel előpingálták a képet, a víz egy kicsit átáztatta a száraz falat és ez hagyott nyomot 5-10 percre a festőnek, hogy döntést hozzon a folytatáshoz.  Ipolyszalkán jellemző motívum a tulipán, a pipacs, a rózsa és a búzavirág. A ház alját kékre festették, amivel díszessé tették a ház elejét. A praktikus ok az lehetett, hogy a tiszta hófehér meszelés hamar bepiszkolódott az esőtől és portól, de a kék színben ez majdhogynem láthatatlan volt.

   Már az 50-es években lehetett érezni, hogy beköszöntött a vályogházak alkonya. Miért? Mert jött a jobb minőségű égetett tégla. Szilárdabb, időállóbb falak épültek belőle.  Az ablakok vakolatbeli rámái már nem díszesek, hanem egyenesek, egyszerűek lettek.  Ami nagyon hamar eltűnt, az az ablakok fölötti vízszintes virág-ornamentumok, ugyanúgy az ablakokat közbefogó függőleges virágdíszek is.  Az építészek tervrajzaikban már nem számoltak díszekkel. 

         A 60-as években érzékelhetővé vált a fejődés és technikai változás az építőiparban. Jobb és olcsóbb minőségi építkezési anyagok jöttek divatba, például a brizolit, időálló anyagnak tűnt, mely a házat sokkal tökéletesebben védte. Háttérbe került a kézi munka.  A múlt üzenete erejét vesztette.  Odalett az ornamentumpingálás Ipolyszalkán.  

   Albert István művész úr fényképezőgépével házról házra járva fotózott, és összegyűjtötte szülőfalujában azokat a fényképeket, és emlékeket, amit még a helyiek őriztek.

Napjainkban számítógépes program segítségével dolgoz ki ornamentumokat gyűjtései alapján, melyekből gyerekek és felnőttek számára is készít kifestőket, és füzeteket. Így hozza vissza a régi kor néphagyományait, és ismerteti meg őseik népi kultúrájával az utódokat.    

 


 

Deme Dániel fotókiállítása


 

Kiss Mátyás fafaragó népi iparművész kiállítása


 

A Párkányi Képzőművészkör 25 éve


 

Mandalák

Mandaláknak fénye

 

Július 9-én nyílt meg a Párkányi Városi Múzeumban Csémy Éva „Bennünk fénylő mandalák” c. kiállítása. A különleges anyag igen sok érdeklődőt vonzott egyrészt azért, mert a témával foglalkozók számára ez lelki felüdülést jelent, másoknak viszont épp a misztikussága jelent vonzerőt.

De nézzük meg röviden, mi is az a mandala? A mandala a lelki gyarapodás természetes része, „a bennünk élő virág.”  Valójában a mandala az ember potenciálisan megvalósítható legmagasabb tudatállapotának képi kifejezése. Célja megtalálni a tudatosság egységét, és helyreállítani az emberben a dolgok ideális rendjét. Maga a szó jelentése – mely az ősi indiai nyelvből, a szanszkritból származik – kör, korong. Eredetét tekintve leginkább a buddhista tibeti és indiai kultúrához köthető. A mandala tehát egy megszentelt, a valóságos léttől elkülönített mágikus tér. Önmagában a világ leképeződését, és annak minden lényeges jellemzőjét hordozza. Elkészítési folyamata maga is egyfajta meditatív szertartás.

Csémy Éva üvegre festett mandalái azt az üzenetet hordozzák, hogy bárki képes magából előcsalogatni mindazt a szépséget, amit egy mandala kifejez. „A mandala...megtölti a fáradt lelket életerővel. A mandala gyógyít. Nemcsak a lelked, a tested is.” – vallja a művésznő a témáról írt könyvében. Aki képes alámerülni a mandalák nyújtotta transzcendens világba, az nem csupán esztétikai élményekben részesül, de lelki szférájában is a béke, a kiegyensúlyozottság lesz úrrá. A költő szavaival élve: „Minden lélekben van egy kis szivárvány...Hogy egy más lélek átjöhessen rajta.” Igen, mai rohanó, elhidegülő világunkban mind nagyobb szükség van a bennünk élő, fénylő mandalákra, hogy minél több ember átkelhessen lelkünk szivárványán. Ha ez megvalósul, a bennünk élő mandalák fénye sem halványul el soha.

A kiállítást Dániel Erzsébet néprajzos nyitotta meg, kiemelve Csémy Éva munkásságának fontosságát, lényegét, küldetésszerű elhivatottságát. Üde színfoltként hatott a magyar népzenét megszólaltató zenekar játéka, mely a mandalákkal elvegyülve egy furcsa, de egymás mellett mégis jól megférő szellemi kitörések szépséges elegyét adta. Ady Endre és Reményik Sándor versei pedig csak megerősítették a lelkeken át terjedő „mandala-szabdság” mélységes üzenetét.

Juhász Gyula

 


 

A kiállítás 2015.08.30-ig látogatható


 

Hidak-Korok-Budapest

A Közép-európai Kulturális Intézet és a BTM Kiscelli Múzeumának kiállítása

 

A kiállítást megnyitotta: Módos Péter, az Európai Utas Alapítvány kurátora

Megtekinthető: 2015.06.28.


 

Nyáry Éva festőművész Egyiptom c. kiállítása


 

Nagyanyáink szőttesei

 


 

A Magas-Tátrából Chamonixba


 

Dr. Kovács József fafaragó művész

 


 

"Mire a falevelek lehullanak..."


 

Lengyel népviseleti babák reprezentatív kiállítása


 

Míg a halál el nem választ...esküvő Te gyönyörű


 

Múzeumok Éjszakája

 


 

Régi idők reklámgrafikái


 

életatlasz


 

díszített tojások

 


 

Középkori és reneszánsz királyi udvartartás


 

Magaslataink

Kiállítás Erőss Zsolt expediói során készített fotóiból és személyes tárgyaiból


 

A párkányi csata és Esztergom visszavétele

     Az 1683-as párkányi csata 330. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt „A párkányi csata és Esztergom visszafoglalása“ címmel. A sok nép fiaiból verbuválódott keresztes hadak Sobieski János lengyel király vezetésével, 1683. X. 9-én véres csatában ütköztek meg a török várvédőkkel, akik felett fényes győzelmet arattak.

     A kiállítást 2013. év végéig tekinthetik meg az érdeklődők.


 

nautica

A NAUTICA
A Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia története


 

2013.06.21-én nyílt meg a NAUTICA - a Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia története c. kiállítás, amely 2013.szeptember 15-ig látogatható.


 

Márai Sándor, a kassai polgár

Megérkezett Párkányba a kassai polgár

 

Május 9-én nyílt meg a Márai Sándor életútját bemutató kiállítás a Párkányi Városi Múzeumban. A tárlatot annak védnöke, az MKP európai parlamenti képviselője, prof. Mészáros Alajos nyitotta meg. Az ő kezdeményezésére készült el ez a nagy gonddal összeállított anyag, amelyet először Brüsszelben, az EP székházában mutattak be tavaly decemberben. Néhány sikeres hazai megállót követően most városunkba érkezett ez a rendkívül értékes és hiánypótló összeállítás, hogy felkínálja magát mindazoknak, akik el szeretnének időzni a múlt rendszer által agyonhallgatott, sőt egyenesen tiltott Márai egyedi hangvételű világában. Mészáros Alajos bevezetőjében elmondta, hogy a tárlat Kassát, mint 2013 Európa Kulturális Fővárosát is népszerűsíteni kívánja. De közelebb hozza hozzánk azt a Kassát is, amely Márai korában még egy multikulturális, befogadó, toleráns városnak számított. A nagy hagyományokkal rendelkező polgári család sarja ezt a humanizmust szívta magába, ahol az egyes nemzetek békességben éltek egymással. A 20. század azonban véget vetett ennek az évszázadokon át tartó toleranciának, és Márait is elrepítette az Óperenciás tengeren túlra. A rendkívül gazdag és kalandos életutat megjárt világhírű írót bemutató anyagot Mészáros Tibor, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa állította össze. A jó érzékkel, ízlésesen megszerkesztett tablók segítségével nyomon követhetjük az író legfontosabb állomáshelyeit a hőn szeretett Kassától egészen San Diego-i magányáig. Felesége és fiai elvesztése következtében itt vetett véget önkezűleg életének. „Kiállításunkkal a kassai származású magyar író emberi nagyságának kívánunk emléket állítani az egyesült Európában, amelyet ő otthonának tekintett” – áll a kiállítás fülszövegében. A szép számú közönség előtt megtartott megnyitón részleteket hallhattunk Márai írásaiból Juhász Gyula tolmácsolásában, közreműködött a Kicsi Hang verséneklő együttes. A rendezvény elején ízelítőt kaptunk a Széllel szemben c. filmből, mely az író életútjának egyes helyszíneit mutatja be.

Juhász Gyula


 

"Az élet olyan könnyűnek látszik..."

Zahovay 100

"Az élet olyan könnyűnek látszik..."

 

2013.03.22-én nyílt meg Zahovay Ernő, párkányi zeneszerző jubileumi emlékkiállítása, születésének 100. évfordulója alkalmából. A kiállítást megnyitotta Kornélia Slabáková polgármester-helyettes és Himmler György tanár. Közreműködött Németh Imre, a Szlovák Filharmónia énekese és Zahovay Ferienčik Ági. A megnyitó alkalmával levetítésre került Vank Ernő Erci bácsiról készült riportfilmje.


 

Eleink világa /múltunk megbecsülése/

Eleink világa kerámiába, csempébe öntve

 

November 30-án, az adventi időszak legelején került sor az év utolsó kiállítására a városi múzeumban. Az időzítés nem volt véletlen, mert a kiállító, Varga B. Kálmán a népmesékből és az egykori népéletből vett figuráin kívül egyházi jellegű, szakrális tárgyak megformálásával is foglalkozik.
Minden művész a saját művészi eszközeivel igyekszik elmondani a világról azt, amit fontosnak tart. A képzőművészeti műfajok széles skáláján mozgó Varga B. Kálmán a festett kis szobraival és csempeképeivel mondatja el a világról alkotott véleményét. A nyergesújfalui művész romantikus, humoros, színes és bájos szobrocskái magukkal repítik a látogatót a mesék és a mondák bűbájos világába. És abba a letűnt világba, amelynek apáink és dédanyáink voltak a megélői. Varga B. Kálmánról tudni kell, hogy ő nem csupán keramikus, hanem népi fazekas, kőfaragó, kőszobrász és restaurátor is egyben. „Van, akinek szerencséje van, és a körülmények úgy hozzák, hogy már gyermekkorban foglalkozhat azzal, amit szeret, amihez kedve van. Róla ez nem mondható el” – hallhattuk Kornélia Slabáková polgármester-helyettes megnyitó beszédében.   „Negyvenhét évesnek kellett ahhoz lennie, hogy azt csinálja, amit mindig is szeretett volna...Dolgozott mint kőfaragó, majd átképezte magát kőszobrásznak. Nyolc évig dolgozott az Országház renoválásán.” Varga B. Kálmán kedves figurái távol vannak a mai farkastörvényű rideg világtól. Saját elmondása szerint a ma emberének már el kell magyarázni az egyes kompozíciók jelentését, mert bizony – főleg a fiatalabb generációk esetében – azt már sűrű homály fedi. A művész nem titkolt szándéka, hogy a maga módján ráirányítsa a figyelmet azokra a momentumokra, amelyek eleink számára még a természetes életteret jelentették. Az embert első látásra meghökkentik az elbűvölő, nyugalmat árasztó, olykor derűs alakok. Jóleső érzéssel, valamiféle gyermeteg érzülettel pásztáz végig rajtuk a látogató szeme.
Ezen kívül még megcsodálhatjuk a nagy cseh grafikus, illusztrátor és festő Alfons Mucha számtalan művét – csempére átírva. „Ez a kiállítás egy kis nyugalmas sziget, amely pihentetni, szórakoztatni, kikapcsolni akar bennünket a rohanásból” – vallja a művész, akinek alkotásai a világ számos országában megtalálhatók. A megnyitón Hajtman Borbála alkalomhoz illő egyházi énekei a beköszöntő adventi időszak meghittségét árasztották a jelenlévők felé.

 


 

Szobrok, érmék, plasztikák

Győrfi Ádám kiállítása

     A Limes – Anavum Regionális Honismereti Társulás által, szeptember 1-jén megrendezett Emlékezünk c. rendezvény keretében nyílt meg a városi múzeumban az a tárlat, amely Győrfi Ádám püspökladányi szobrász munkáiból nyújt áttekintést a honi közönség számára.

     A karcagi születésű Győrfi jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem harmadéves hallgatója, mestere Karmó Zoltán. Fiatal kora ellenére már számos köztéri alkotással van jelen Magyarországon, Erdélyben pedig a libáni közgyűjtemény őrzi munkáit. Kedvelt témái, az ember, az emberi test, a természet, s ezek kapcsolatai a párkányi tárlaton is erőteljes vonulatot képeznek. A kiállítás különlegessége a múzeumkertben felállított Naphold című, nagyméretű alkotása, amely súlyos gránit teste ellenére nem a mélybe, de épp a fellegekbe emeli a szemlélőt. Nem elhanyagolható tényező, hogy a pályájának legelején járó ifjú tehetség annak a Győrfi Lajosnak a fia, aki a Sobieski parkban felállított, 1683-as párkányi csata emlékművét készítette. G. Nagy Ilián költő, drámaíró megnyitó beszédében ezt a tényt is érintette kihangsúlyozva, hogy „az édesapától egy szobrásznak elszakadni szent kötelessége”, hogy saját útján induljon el. Ennek a jeleit már most láthatjuk. Ilyen alapokon elindulva számára sincs kisebb felelősség, mint az értékteremtés és értékőrzés művészi megfogalmazása. Munkáit látva nyilvánvaló, hogy Győrfi Ádám ezen az úton már elindult.

    

 


 

A lévai Barsi Múzeum kincsei

A lévai múzeum Párkányban

 

A lévai Barsi Múzeum kincsei címmel nyílt kiállítás június 16-án a városi múzeumban. A kiállítás a lévai múzeum megalapításának 85. évfordulója alkalmából került megrendezésre. Mint azt PhDr. Ján Dano, a lévai Barsi Múzeum igazgatója megnyitó beszédében elmondta, a múzeum, fennállásának 85 éve alatt több mint 110 000 tárgyat gyűjtött össze. A mostani kiállítás címe alapján sokan azt gondolhatják, hogy csupa ékszer, arany, gyöngy, gyémánt és egyéb drágakő került a vitrinekbe. De ez nem így van, hisz´ a Barsi Múzeum munkatársai számára a gyűjtemény minden darabja kincsnek számít.
A múzeum szakdolgozói épp a legértékesebb, legérdekesebb és ritkán kiállított tárgyakat választották ki a régészet, a történelem, a művészet, a numizmatika és az etnográfia területéről. A tárlathoz tartozik egy ízlésesen összeállított kiállításvezető is, mely az egyes ágazatok szerint kalauzolja a látogatót az értékes műtárgyak között. A régészet területéről láthatók pl.: lószerszám-tartozékok a Kr. e. 8. századból, Osirist ábrázoló bronzplasztika az egyiptomi Újbirodalom fáraóinak korából (1542 – 1069 Kr. e.), a történelem területéről kézzel varrott női selyemcipő a 18. század végéről, többnyelvű szótár 1598-ból, az etnográfiából Piéta a 18. század feléből, agyagból készült, plasztikus mintával díszített kancsó a 19. századból, női és férfi öltözet, a művészet területéről a Kereskényi család címere 1618-ból, a numizmatikából pedig 17 – 18. századi éremleletek.
Ez a tárlat is ékes bizonyítéka a párkányi és lévai múzeum gyümölcsöző együttműködésének, amely már több évre visszamenőleg nyújt felejthetetlen élményt múzeumunk látogatóinak. A megnyitó után Novák Pölhös Margaréta, a Barsi Múzeum történész-régész munkatársa – aki aktív közreműködője volt a kiállítás megszervezésének és magának a megnyitónak is – szakmai tárlatvezetést tartott a megnyitó résztvevőinek. Közreműködtek a párkányi Liszt Frenec MA pedagógusai, úgymint Gyarmati Zsuzsanna zongorán és Kurina József fuvolán.

 


 

Faragott tojások

Tojásba faragott álmok

 

Húsvét közeledtével a városi múzeum egy olyan kiállítással kedveskedett a tisztelt közönségnek, amely bár nem kapcsolódik szorosan a húsvéti ünnepkör szokásaihoz, témáját, pontosabban annak anyagát illetően viszont szervesen beilleszthető ennek a szokásrendszernek a sorába. Ez pedig nem más, mint maga a tojás.
A hímestojás a tavaszi ünnepkör ősi kultikus szimbóluma számos nép hitvilágában. Az élet hordozója, amely magában rejti a múltat és jövőt. Az idők folyamán a hímestojás díszítésének egész jelképrendszere alakult ki, ami jóval a kereszténység előtti időből való. A leggyakrabban használt szín a piros, a díszítés legősibb módja a karcolás. Hagyományos, általánosan elterjedt az írott tojás. Ma is kedvelt a hagymahéjból főzött oldat. Szintén régi eljárás a metszés. Magyar jellegzetesség a patkolt vagy vasalt hímestojás.
A tojás megmunkálásának egyik újkori módszere a faragás. Ennek az igen nagy odafigyelést és pontosságot igénylő tevékenységnek szenteli szabad idejének nagy részét a Bényben élő Kremmer Dezső, aki közel 200 munkáját hozta el Párkányba. A tojások kézzel készítettek, egyediek és megismételhetetlenek. A kiállított tojáskülönlegességek között megtalálható fürj, tyúk, kacsa, liba, emu és strucctojás is. „Mindig a saját elképzeléseimet viszem be a formába. Szériába nem tudok dolgozni. Minden munkám egyedi darab” – vallja magáról a bényi tojásszobrász. Vannak egészen rendkívüli, egyedi alkotásai is. Tojásba faragta pl. a kéttornyú bényi templomot, vagy kuriózumként készített egy tojást, melyet ezer darab kövecskével díszített. Saját elmondása szerint az egyik legigényesebb munkája a Mága Zoltán hegedűművésznek készített kacsatojás, melybe belefargta az „A csitári hegyek alatt” című népdal kottáját, melyet a művész nevének betűi tartanak össze.
Kremmer Dezső eredeti szakmája papírgépész. Tojásfaragással csupán a négy évvel ezelőtti súlyos sérülése után kezdett el foglalkozni. Azt mondja, minden tojás egy új kihívást jelentett és jelent számára ma is. Az egyszerű halandó számára lehet, hogy minden tojás egyforma, de neki mégis mindegyik más. Talán meglepő lehet számunkra, hogy néha még a zenéből is kap ihletet. Munkáihoz magasfordulatú gravírozógépeket használ gyémántbevonatú tűkkel. Festéknek teát és „klasszikus” tojásfestéket használ, kedvenc színe – ahogy azt a kiállított mintákon is megszemlélhetjük – a natúr fehér. Az eszköz, amellyel a tojásokat befogja, egy ötágú „szerkezet”. Ez pedig nem más, mint a saját keze. Szinte elképzelni is lehetetlen, hogy azokkal a reszketős kezekkel ilyen művészi alkotásokat képes létrehozni.
Talán nem véletlen, hogy Kremmer Dezső épp a tojásfaragásban találta meg élete értelmét, hisz régi hagyomány szerint a tojás magában hordozza az élet ígéretét. Mi szemlélők ezáltal lehetünk részesei annak a csodálatos élménynek, melyet törékeny kis remekműveivel áraszt felénk.

 

 

 


 

Trianon vándorkiállítás

A Párkányi Városi Művelődési Központ kisterme

 

 

A várpalotai Trianon Múzeum vándorkiállításának megnyitójára 2012.04.11-én került sor a Párkányi Városi Művelődési Központban (Tűzoltó u. 25.). A kiállítást Pálmai József tanár nyitotta meg, közreműködött Fehér László tárogatón. A tárlatot 2012.04.25-ig tekinthették meg az érdeklődők.


 

Apáink emlékére

  Zsúfolásig megtelt helyiségeiben tartotta január 20-án idei első megnyitóját a Párkányi Városi Múzeum. A doni kivonulás 70. évfordulója alkalmából megrendezett kiállítás azoknak az – elsősorban Párkány környéki katonáknak állít emléket, akik 1942 áprilisa és júliusa között érkeztek a keleti hadszíntérre, és a Magyar Királyi Honvédség kötelékében részt vettek a Don-menti hadműveletekben. A kiállítás megszervezésében részt vállalt a lévai Barsi Múzeum, az Oroszkai Katonai Múzeum és Baráti Köre, Kvitek Marián gyűjtő és más magánszemélyek.
  A német katonai vezetés, látva a keleti arcvonalon történő súlyosbodó helyzetet, 1942. január elején már a teljes fegyveres erő frontra küldését követelte Magyarországtól. Ehhez képest a magyar katonadiplomácia sikereként lehet elkönyvelni, hogy a már hadműveleti területen lévő több dandár erejű megszálló csapatokon túl „csak” a 2. hadsereget kellett a harctérre küldeni. A mintegy 200 000 fős hadsereg átlagéletkora 35-40 év között mozgott. A csapatoknál szolgálatot teljesítők nemzetiség szerinti megoszlása az ország összlakosságára jellemző arányszámokat mutatta. Katonáink már a tavaszi kiszállítás során harcba kerültek a partizánokkal, majd részt vettek a Don folyóra történő előretörés heves küzdelmeiben. Voronyezstől délre mintegy 200 km-es hosszúságban szállták meg a Don jobb partját, de két helyen is szovjet hídfők ékelődtek a magyar vonalak közé. 1943. január 12-én megindult az uriv-sztorozsevojei, majd 14-én a scsucsjei szovjet hadművelet, amely – az elégtelen téli felszerelés, a gyenge fegyverzet, a lehetetlen parancsok, a sokszoros túlerő és nem utolsó sorban a bajtársiatlanul viselkedő német szövetségesek hozzáállása következtében felmorzsolta erejüket. A harcok során mintegy 48-49 ezer hősi halottat és eltűnt katonát veszített a honvédsereg, közel 50 ezer katona sebesült meg, és mintegy 26 ezer honvéd jutott hadifogságba. A szétvert 2. hadsereg maradványait 1943. április-májusában szállították haza.
   A rendezvényen részt vett rangos vendégeket Kornélia Slabáková polgármester-helyettes, a Szlovák-Magyar Baráti Társaság társelnöke üdvözölte. Szegő László dandártábornok, főhadsegéd kíséretében megjelent a rendezvényen Schmittné Makray Katalin, a magyar hadisírgondozás fővédnöke, aki meleg szavakkal szólt a vendégekhez. A kiállítást Szakály Sándor hadtörténész, egyetemi professzor, az MTA doktora nyitotta meg. A megnyitót követően dokumentumfilm vetítésére került sor, a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály, valamint a Háborús Keresőszolgálat szakembereinek segítségével pedig a hozzátartozók kereshették eltűnt, elhunyt szeretteiket. Az eseményt a Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy által vezetett egység, valamint Vizi Gabriella trombita szólója tette még emlékezetesebbé.
Schmittné Makray Katalint és kíséretét Oravec János polgármester fogadta a városházán.

 


 

Mária 10 Valéria

Dokumentumkiállítás
Valkó János fotóival és Lábik János festményeivel

 

Tisztelt barátok, Kedves vendégek!

    Mintha tegnap lett volna, amikor tíz évvel ezelőtt több mint félévszázados pihenés után megtörtént a Mária Valéria Híd újjászületése. Jelenlegi kiállításunk által, amely elsősorban dokumentumkiállítás, szeretnénk bemutatni szeretett hidunk sorsát, göröngyös útját, rekonstrukciójának egyes szakaszait. Tennénk ezt elsősorban, az itt látható dokumentumok segítségével, valamint Valkó János fotóval és Lábik János festményeivel, amely tovább gazdagítja tárlatunk tartalmát, s egyben színességét.
    Valkó János fotói igen pontos és reális képet adnak a híd újjáépítésének egyes szakaszairól valamint legfontosabb mozzanatairól. A kiállítás hangulatát tovább fokozza Lábik János itt látható hídról alkotott képei is. A kiállított művek egyúttal nemcsak dokumentumként vannak jelen, hanem az alkotó, a hídról és körülötte lévő táj egyéni felfogását, valamint a természet szépségét is tükrözi. Igyekszik megjeleníteni a szülőföld és nem utolsósorban Párkány és Esztergom városának szeretetét.
    Tíz év elteltével elmondható, hogy a híd újjáépítése sok újat hozott a két városnak az életében. Párkányi szemmel nézve elmondható, hogy a híd újjáépítése szorosabbra fűzte a térség kulturális és gazdasági kapcsolatait. Kulturális téren óriási pozitívumként értékelhető, hogy Mi Párkányi Polgárok ma már részese lehetünk az esztergomi nyári rendezvényeknek. Itt gondoljunk elsősorban az esti szabadtéri programokra, színházi előadásokra, művész-csoportok találkozására.
    A Mária Valéria Hídnak köszönhetően kulturális kapcsolatok mellett, a térség egyre nagyobb munkanélküliségét is segített orvosolni. A városnak ezt a gondját sikerült részben megoldania a magyarországi vállalatok közreműködésével. Ez a lehetőség, azonban sokat jelent számunkra, hisz városunk legnagyobb vállalata, a  „dél szlovákiai papírgyár” mára fokozato-san leépült.
    Gazdasági kapcsolatok terén óriási előrelépést jelentett, hogy az elmúlt évek alatt egyre több magyarországi vállalkozás települt át térségünkbe. Fokozatosan megnőtt és fellendült a kereskedelmi hálózat. Ez köszönhető magyarországi turizmusnak, valamint a városi fejlesztésnek. 
   A híd előnyeit értékelve végezetül elmondható, hogy térségünk igazi kereskedelmi – gazdasági, valamint kulturális és szellemi műhellyé nőtte ki magát. Szeretett hidunk az elmúlt évek alatt, nemcsak a két város jelképévé vált, hanem az Ister – Granium, Eurorégióé is, aminek létrejötte közvetlenül a hídnak köszönhető.

PhDr. Gerstner Ákos

 

 


 

Pipatörténet

 A pipafüst bűvöletében

„A pipa az égő dohányt tartó fejből és a füst szívására való szárból álló dohányzási eszköz.”
Az idei, hatodik alkalommal megrendezett Múzeumok Éjszakája kiemelt rendezvényének számított a Pipatörténet c. kiállítás megnyitása a városi múzeumban. A június 18-i rendezvény mintegy 400 látogatója „szagolhatott” bele a pipások kissé sejtelmesnek gondolt, nyugalmat sugárzó világába. A kiállítás a lévai Barsi Múzeum és a Nyitrai Pipatörténeti Klub közreműködésével jött létre. A 11 tárlóban elhelyezett, mintegy 270 darabból álló válogatás a pipatörténeti klub tulajdonát képezi.
Jean Nicot de Villemain liszaboni francia nagykövet volt az, akiről a dohány botanikai nevet kapott – Nicotina Tabacum formában. Ő juttatta el a dohányt, mint dísznövényt 1560-ban Portugáliából Párizsba.
A dohányzás mintegy 3000 éves múltra tekint vissza. Az első pipákat az indiánok készítették, amiről a Közép-Amerikában található Maya reliefek is tanúskodnak. A híres indián pipák, a kalumetek megtalálhatók az egyik tárlóban sok egyéb afrikai és ázsiai pipával egyetemben.
A pipák egyik leggyakrabban használt alapanyaga az égetett agyag volt. Az ebből készített cseréppipa a 19. század elejéig szinte egyeduralkodó volt a pipázók körében. Alapvetően két fajtáját különböztetjük meg: az angol-holland típust és a török, vagy magyar típust. A tárlatunkon található legrégebbi ilyesfajta „dohányzási eszközök” a 17. századból származó angol-holland típusú cseréppipák. Leghíresebb gyártási helyeik Hollandiában Gouda, Angliában Broseley voltak. Napjainkban már igazi kuriózumnak számítanak.
Magyarországra a pipa török közvetítéssel jutott el a 16. században. A magyarországi cseréppipa készítés fellegvárai Selmecbánya és Debrecen voltak. A mai Szlovákia területén a legjelentősebb pipakészítő műhelyek a 18-19. században Selmecbányán kívül Zólyomban, Léván, Modorban és Körmöcbányán működtek. Itt tekinthetjük meg a selmecbányai Zachar Károly pipagyáros diplomáját 1896-ból, valamint az egykor méltán híres selmeczi "Zachar" cég számos remekművét is, melyeket egész Európában, de még az USA-ban is forgalmaztak.
A kellemes, dohány illatú megnyitón minderről, és sok más, a pipával és pipázással kapcsolatos dolgokról is kaptak tájékoztatást a jelenlévők. A Nyitrai Pipatörténeti Klub alapító tagjai, Maroš Stražanec és Igor Escher, valamint a lévai Barsi Múzeum régész-történésze, Novák Pölhös Margaréta szakszerű, összefogó jellegű megnyitója után kötetlen társalgás keretében mindenki választ kapott kérdésére. Egyesek még saját gyűjteményük néhány féltve őrzött kincsét is magukkal hozták, melynek a kiállítók nagyon megörültek. Meg kell jegyeznem, hogy ez a kiállítás annál értékesebb számunkra, mivel Szlovákiában nem létezik pipamúzeum, tehát csak időszaki kiállítások formájában lehet az anyagot megtekinteni. A számos remekművet – köztük az elegáns pipatóriumokban felsorakoztatott míves tajtékkő pipákat – felvonultató párkányi tárlat szeptember 8-ig várja a pipatörténet iránt érdeklődő látogatókat.

 

 

 


 

ubi sol ibi vita

Ubi sol ibi vita

„Ubi sol, ibi vita”
– Klotz József napórái

/az esztergomi Balassa Bálint Múzeum és a Párkányi Városi Múzeum közös kiállítása/

Süss fel nap, fényes nap…” – olvashatjuk az egyik esztergomi óvoda napóráján az ismert gyermekdal kezdő sorait. Különösen aktuálisak most ezek a szavak, amikor közeledik Szent György napja (ápr. 24.), amelyet Európa-szerte a tavasz kezdetének tekintenek. Ezen a napon történt az állatok első kihajtása, amelyhez mágikus állatvédő szertartások egész sora kapcsolódott. Kezdődik tehát a gazdasági év, hiszen ahogy az egyik ismert, gyakran alkalmazott napóra-felirat, -kiállításunk mottója- megörökíti, ubi sol, ibi vita. (Ahol a nap süt, ott van élet.)
Az ókor alkonyán élő filozófus, Szent Ágoston elmélkedései között találjuk: „Mi hát az idő? Ha senki sem kérdi, tudom, ha kérdezik tőlem, s meg akarom magyarázni, már nem tudom.”
Az idő mérésére azonban mégis szükség van, mivelhogy az idő munkánk mércéje is. Természetes egysége a nap. Ezért született meg a XIV. században az év minden időszakában közel egyenlő hosszúságú órát mutató újkori napóra, melynek felépítési elve az, hogy árnyékvető pálcája mindig a Sarkcsillag irányába mutat.
A gazdasági fejlődés mindig magával hozta az időmérő eszközök fejlődését is.
A kelet-európai régióban a legkorábbi napóraadatot a bártfai számadáskönyv egyik rövid bejegyzése őrzi az 1420-as évekből. Épületnapóráink, hordozható, iránytűvel felszerelt napóráink is már a XV. században megjelentek. (Érdekességként jegyezzük meg, hogy a közhiedelemmel ellentétben, a homokóra sem megy vissza ókori múltra.)
A XVI – XVII. század folyamán fontos szerepe volt a napóráknak, amelyet a következők indokoltak: Az 1582. évi naptárreform, az ún. Gergely-naptár bevezetésének egyik előzménye volt a déli harangszó elrendelése. A déli harangszó idejét igyekeztek minél pontosabban megállapítani (mint ismeretes, ez utóbbit III. Callixtus pápa rendelte el 1456-ban, a nándorfehérvári diadalt megelőzően!). Ebben, s a gépi órák pontosításában fontos szerepe volt a helyi időt a lehető legjobban mutató napóráknak (röviden megemlíteném a gépi órákat is; toronyórák, nyilvános ütőórák, padlón álló konzolos ún. „lábas” órák, lakásórák, zsebórák, hajóórák, faliórák és karórák (elsőként az I. világháború katonái használták)
Az első órás céhek a puskaművesekkel társulva jelentek meg Pozsonyban
(1571), majd a Kassa melletti Szepsi városában (1585). Magyarországon 1998-ban készült el a rögzített napórák katalógusa. Az Egyesület tagjaként vett részt ebben a munkában Esztergom polihisztora, amatőr csillagásza, Klotz József, aki mai kiállításunk anyagát a rendelkezésünkre bocsátotta. Klotz József maga is számos napórát készített Esztergomban és környékén.
Napóráink három fő típusba sorolhatók, amelyeket a számlap helyzete szerint különböztetünk meg: horizontális, vertikális és ekvatoriális számlapú napórák. Ez utóbbiaknál a számlap síkja a földi egyenlítővel párhuzamos, s az égi egyenlítőre mutat. A síklap felső részét tavasszal és nyáron, alsó részét ősszel és télen éri a napfény. – Ennek a típusnak a változata, ha a számlap sávja félkörívben vagy körgyűrűben övezi az árnyékvetőt, az égi egyenlítőt leképezve. Ezeket hívjuk gyűrűs ekvatoriális vagy abroncsnapóráknak.
Ritkán előfordulnak kombinált napórák is, amelyeken többféle, esetleg mindhárom említett típus megtalálható. Ilyen Klotz József Esztergom Prímás-szigeten épített napórája is.
A napórák skálája 1848-ig csak a helyi napórai időt, 1848-tól 1892-ig (a vasúthálózat kiépülésével) a központi (pesti) időt, 1892-től pedig a zónaidőt mutatta. Mérnöki ismeretek hiányában pontosságukról csak annyit jegyeznék meg, hogy a területünkön lévő napórák, mivelhogy a zónaközéptől keletre helyezkednek el, néhány percet, de maximum 16 percet siethetnek.
A napóra közepén helyezkedik el az árnyékvető. Minden helyesen szerkesztett napóra árnyékvetője a Föld forgástengelyével párhuzamos, és az égi pólusra mutat. Nálunk a pólus vízszenteshez bezárt szöge 45 és 49 fok között van. A napóra lapjának, beosztásainak és az árnyékvető szögének beállítása alapvető csillagászati ismereteket igényel.
A napórához további figyelemre méltó elemek tartoznak: festmény, dombormű, szobor, felirat, monogram, évszám. Vannak műemlékileg védett napórák. Számos napóra múzeumokba
került, sok viszont, sajnos megsemmisült az idők folyamán.
A kiállítást végignézve betekintést kaphatunk a napórák szerkesztésének és kivitelezésének munkálataiba, s láthatunk néhány kisebb napóra-típust is.
A napórák egyik legérdekesebb eleme a feliratok, amelyek mintegy a napóra nevében szólnak az előtte álló emberhez. Ezek a feliratok általában valamilyen örökérvényű megállapítást vagy intelmet fogalmaznak meg az idő rövidségével, vagy más tulajdonságával kapcsolatban. A feliratok azzal is kifejezik örökérvényűségüket, hogy klasszikus latin nyelven íródnak. Ritkán előfordulnak magyar nyelvű feliratok is.
Példának okáért:
Tempus fugit. – Az idő elszalad.
Falsa tempore ac spatio vanescunt (Tacitus) – A hamisságok idővel semmivé foszlanak.
Az idő drága. Különösen beosztandó, nagy kincse az embernek. Kevés van belőle, Ezért érdemes megfogadni a napórák üzenetét.

  

 

 


 

A 90 éves szervezett sport története Párkányban

Hajrá Párkány!

Ha fellapozzuk a párkányi sport almanachját, majd egy évszázadot repülünk vissza az időben. Az első feljegyzések az 1917-es évszámot jelölik meg, mikor is már két ifjúsági sportszervezet működött városunkban. Az egyik volt a Párkányi Ifjúsági Egyesület, a másik pedig az Egyetértés. A város sportéletében kiemelkedően fontosnak számít az 1920-as év, mert ekkor egyesült – Goldman András jóvoltából – a két szervezet, és megalakult a Párkányi Torna Egylet (PTE). Azokban az időkben egyértelműen a labdarúgásé volt a főszerep, majd fokozatosan további sportszakosztályok alakultak.
Ezekről a fontos eseményekről kapott pontos keresztmetszetet az a szépszámú közönség, amely megjelent a városi múzeum idei első, a párkányi szervezett sport 90 évét bemutató kiállításának megnyitóján. Kužel Jozefnak, a Duna SE elnökének ünnepi köszöntőjében elhangzottak a kilenc évtized kiemelkedő sporteseményei, sikeres és kevésbé sikeres korszakai, nem feledkezve meg az elévülhetetlen érdemeket szerzett sportvezetőkről sem. Járek Štefan, a Városi Sportszervezet elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta a jelenlegi sportvezetés elismerését a régiek iránt, és ígéretet tett ennek a nemes hagyománynak a folytatására. A kiállítást Oravec Ján, városunk polgármestere köszöntötte, aki egykor maga is aktív részese volt a párkányi sportéletnek.
A kiállítás átfogó képet nyújt az eltelt időszakról – eredeti dokumentumok, fényképek, érmek, serlegek, játékos mezek, tablók és egyéb értékes sportereklyék segítségével.

 


 

Visegrád évezredei

 Visegrád évezredei

A kiállítás Mátyás király trónralépésének 550. évfordulójára meghirdetett reneszánsz év alkalmából jött létre. A visegrádi Mátyás Király Múzeum gyűjteményeiből rendezett tárlat Visegrád és a királyi palota történetét mutatja be. A látogatók az elmúlt évtizedek régészeti ásatásai nyomán előkerült, a város és a királyi udvar mindennapjait szemléltető leletek mellett a díszudvar gótikus kerengőjét, a királyi palota kályháit, a Mátyás-címeres kályha címereit, továbbá a királyi palota értékes szobrainak másolatát tekinthetik meg. 

 

 

 

     

 

 

 

 

 

 


 

Rendvédelmi szimbólumok a világban

 

 

 

 

 

   Sokféle kedvtelése, hobbija lehet egy embernek. Vannak, akik bélyeget, cigarettásdobozt, vagy régi tárgyakat gyűjtenek, de vannak olyanok is, akik pl. galambokat gyűrűznek, akvarisztikával foglalkoznak, netán hurkapálcikákból felépítik a pisai ferde torony kicsinyített mását. Az esztergomi Szilas László viszont egy egészen különös szenvedélynek hódol. Immár 15 éve gyűjti a legkülönfélébb rendvédelmi egységek ruházatát és a hozzájuk tartozó szimbólumokat. Gyűjteményét mintegy 1200 karjelzés, 200 jelvény, 70 sapka, 30 egyenruha, számtalan hazai és nemzetközi elismerés, kitüntetés alkotja a világ több mint 125 országából, valamint az USA egyes tagállamaiból. Gyűjteményében megtalálhatók ezen felül különféle rendőri jelvények, évkönyvek Hongkong, Makaó, a Salamon-szigetek, Tuvalu, Kirabiti, az Északi- Marianna-szigetek, az Észak-Ciprusi Török Köztársaság, az Andorrai Hercegség, a Vatikáni Pápai Testőrség, Nepál, Myanmar, Kambodzsa, Aruba, vagy a Holland Antillák rendőrségeitől. Ezért nem meglepő, hogy Szilas László ezzel a különlegesen gazdag gyűjteményével bekerült a magyar kiadású Guinness Enciklopédiába.
Szilas László rendkívül kiterjedt levelezést folytat gyűjteménye gyarapítása érdekében. Küldeményein olyan feladói címek szerepelnek, mint Bill Clinton, George W. Bush, Helmuth Kohl, Francois Mitterand, Václav Havel, Mádl Ferenc, Orbán Viktor, Martonyi János, vagy Jordániából Noor királyné és még sokan mások. Gyűjtőévei alatt Alabama állam kormányzója tiszteletbeli rendőrré avatta őt, de Kansas állam tiszteletbeli seriffje címét is magáénak tudhatja. Ezenkívül Ipolyság, Komárom és Párkány rendőri szervei választották őt tiszteletbeli rendőrré.
A bölcsész, tanár végzettségű Szilas Lászlónak az a nem titkolt szándéka, hogy gyűjteményével visszaadja a tiszteletet azoknak az embereknek, akik a rendőrség kötelékeiben életüket szentelték ennek a nem könnyű feladatnak. „Születésemtől fogva elítélem a bűnt és az erőszakot. Sosem azonosultam azokkal, akik férfiúi mivoltukat telefonfülkék rongálásával, idősek és terhesek petárdákkal való ijesztgetésével, nők megerőszakolásával fitogtatták" – vallja magáról. László jelenleg a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Karának doktorandus hallgatója.
Rendkívül izgalmas és látványos gyűjteményét megcsodálhatták Magyarország számos városában, de a határokon túl is, óriási sikereket és elismerést aratva mindenütt. Most a Párkányi Városi Múzeum látogatóinak is lehetőségük nyílik megtekinteni ezt az értékes és káprázatos anyagot 2010. szeptember 10-ig.


 

Mindennapi italunk-a tea

Érsekújvár és Léva után immár harmadik állomáshelyére érkezik a Mindennapi italunk - a tea című kiállítás, amelynek 2010. május végéig a Párkányi Városi Múzeum ad otthont. Az áprilistól látható kiállítás mindenekelőtt európai viszonylatban tárgyalja a tea fogyasztásának (kultúr) történetét, körülményeit, lehetőségeit, a kiállított tárgyak viszont a hazai viszonyokat tükrözik. Az érsekújvári Thain János Múzeum rendezésében öt szlovákiai múzeum gyűjteményi tárgyaival ismerkedhet meg a látogató, s járhatja körül a tea világát sokféle vonatkozásban. S a napjainkban teát forgalmazó, csomagoló társaságok közreműködésének jóvoltából nemcsak a hazai teázás múltja, hanem jelene is nyomon követhető a kiállításon. A tea egy azon dolgok közül, amelyeket életünk természetes tartozékának tartunk. Pedig a tea több mint egyszerű hétköznapi ital. Benne rejlik a természet csodája, gyógyító ereje, a teaültetvényeken dolgozók mindennapi fárasztó munkája, a Kelet ötezer éves kultúrája. Mindenképpen a pihenés és a kényelem percei, órái kapcsolódnak hozzá otthonaink kényelmében vagy a mostanság igencsak divatos, hangulatos teaházainkban, amelyek most az elmúlt korok gyakorlatától eltérően mindenki számára hozzáférhetőek.
Épp 400 éve, hogy a tea a holland Kelet- Indiai Társaságok hajóinak köszönhetően 1610-ben Európába jutott. Akkoriban még nagyon értékes árucikknek számított, s csupán az uralkodóházak számára volt hozzáférhető. 1635-ben a teát megismerik Párizsban, majd 1650-ben Londonban és a nagyobb német városokban. A 18. század végére a tea vált a legkedveltebb angol itallá. A teaárak csökkentek, így az ital mindenki számára elérhető élvezeti cikk lett.
Nálunk az 1745. évi pozsonyi feljegyzésekben bukkanunk a teafogyasztás első nyomára, de elterjedése csak 80 – 90 évvel később indult meg, amikor a kávéházakban teát készítettek, majd a tea hamarosan otthonra talál a cukrászdákban is. Ezek hangulatát idézi a kereskedelemi célokra használt, 19 -20. századi, igényes kivitelezésű teafőzők, szamovárok, réz teáskannák, teaszűrők gazdag skálája, valamint a tea tárolására szolgáló, többnyire kínai motívummal díszített pléhdobozok, amelyek egykoron kereskedések polcain díszelegtek.
A korabeli plakátok, kartonreklámok, hirdetések színes választéka szemet gyönyörködtető látvány, akárcsak a tea különféle változatban és csomagolásban, hiszen szórt, fűzött, sajtolt és filteres formában, valamint piramiszacskóba csomagolva egyaránt megtekinthető.
A tea fogyasztására, felszolgálására szolgáló porcelán és kőedény teáscsészék, teáskannák, teáskészletek bemutatása szintén érdekes színfoltja a kiállításnak, amelyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

Mgr. Császár Zsuzsa

 

 

 


 

PHELWIDEK PHOTO 2. 0

 A budapesti székhelyű Felvidéki Magyarok és Barátaik Egyesület 2009-ben kiírt "Phelwidek Photo 2.0" fotópályázatára olyan alkotók képeit várták, amelyek valamilyen módon kötődnek a Felvidékhez, illetve az ott élő emberekhez. A legjobbaknak ítélt pályaműveket tavaly decemberben Budapesten már kiállították. Onnan érkezett Párkányba az az anyag, mely március 5-én került bemutatásra a városi múzeumban.
A tizennyolc fiatal fényképész huszonhét fotójából nyílt kiállítás a fényképészeti műfajok és technikák sokszínűségét vonultatja fel. Megjelenik a tárgy- és a természetfotó, de éppúgy jelen van a szociofotó, a riportfotó, valamint ezek ötvözetei. A szépen kidolgozott, nagyméretű képek a művészi megjelenés mellett jelentős esztétikai élményben is részesítetik a látogatót. A kiállítás egyébként a párkányi VMK-ban, június 5-én sorra kerülő, Forma összművészeti fesztivál 2010. évi megnyitó rendezvénye. A projekt lényeges pontja a visegrádi országok hathatós együttműködése, valamint a határon átnyúló kulturális összefogás Magyarország és Szlovákia között. A Formafeszt-re azokat az érdeklődőket várják a szervezők, akik a Magyarországon, ill. Szlovákiában kiállított képeket szeretnék egy helyen megtekinteni, mi több, a hozzá tartozó zenei csemegéből is szívesen csipegetnének. Ebből a kínálatból láthattunk-hallhattunk most egy kis ízelítőt Trencsík Pál (hegedű) és Tungli Tamás (percussion) előadásában. A megnyitó ideje alatt működő tájékoztató jellegű prezentáció érdemi információkat közölt a majdani fesztivál arculatáról, melyet Trencsík Pál szervező és Bakai Bence, az esztergomi Piknik Fesztivál szervezője élőszóban is felvázolt. Elmondásuk szerint a két fesztivál az idei esztendőben egymást támogatva, mintegy kulturális fúziót létrehozva segíti a másik munkáját, gazdagítva annak tartalmát. Himmler György tanár megnyitójában részletezte a társaság eddigi törekvéseit, előre vetítve az ambiciózus fiatalok jövőbeni elképzeléseit is. A képeket további múzeumok, galériák, kiállítóhelyek várják Pozsonytól egészen Prágáig.

 


 

POESIA EXCENTRICA mphp

Eszelős költészet

Mottó:
„A híd fontos szimbólum, meghatározó élmény az emberek életében, és döntő tényező a folyó mindkét partja számára.”
Hogy az épp városunkban tartózkodó hídőrök milyen „elrugaszkodott” művészeti-kulturális attrakciókra képesek, bizonyítja a jelenlegi hídőr-család, Kanako Tsuruta, Rey Alfonso Jimenez és kisfiuk, Haru Ea februári produkciója is. Feladatukat felvállalva, egy olyan installációt hoztak létre, mely minden elemében az összetartozást, a folyó két partjának egymáshoz való kapcsolódását szimbolizálta. Szimbólum már a projekt megnevezése is: Poesia excentrica – mostpons hídpons. A híd szó szlovák és magyar megfelelőjének „támasza, összekötője” a latin pons szó, mely ugyancsak hidat jelent. És itt nemcsak a szó valódi jelentésére kell gondolni, de arra is, hogy a latin, mint nyelv generációkon keresztül az emberek közti hír(át)adás eszközeként volt jelen. A művészpáros zene, fény, költészet, grafika, festmények, hangfelvételek, fotók és installáció segítségével igyekezett elénk tárni a két part, az azt összekötő híd, illetve a két város kölcsönhatásairól szerzett benyomásait, meglátásait. A városi múzeumban és a hídőrházban létrehozott tárlatot február 13-tól 28-ig láthatta a különlegeset szerető közönség. A megnyitón a művészek felhívták a publikum figyelmét arra, hogy milyen gazdag ez a vidék természeti kincsekben, amit jelentős mértékben fel is használtak projektjük megvalósításánál. Gesztenyéből nyert festékkel készítettek rajzokat, szőlőszemek felhasználásával pedig különböző formákat, virágokat. A nagy mennyiségű kartonpapír is a helyi papírgyár terméke volt, amelyre – mintegy kis ablakok – a környéken készített fotók kerültek, vagy igazi musttal készített rajzok ábrázolták az összetartozás fontosságát. 19-én pedig, egy Múzeumi Hosszú Éjszaka keretén belül erősítették ezt az alapkoncepciót, ahol is az esztergomi és a párkányi tűzoltók segítségével egy fénydialógust hoztak létre a két part között. A térség természeti adottságait és lehetőségeit figyelembe véve, a művészek végül katalógust fognak készíteni azokról az értékekről, melyeket ez a régió reálisan ki tud(na) használni.
Kanako Tsuruta Japánban, Fukuokában született. Művészettörténetet, esztétikát és muzeológiát tanult Tokióban, majd tanulmányai további helyszíneként Spanyolország és Németország következett. 1993-ban megalapította a Komura Művészegyesület Tokióban, melynek 1995-ig vezetője is volt. 1998-tól Kölnben él. Nagyobbrészt természetes anyagokkal szeret dolgozni, mint a kő, fa, üveg, kagyló, stb. Formaművészetére jellemző a helyszínen megtapasztalt élmények művészi megfogalmazása, azok különös, furcsa térbeli elhelyezése.
A kubai/német Rey Alfonso Jimenez, művésznevén 1rey Havannában született. A szobrászművész, muzeológus, művészeti tervező 1Rey 1984-ben megalapította a La Espirogira elnevezésű alternatív művészeti és írócsoportot Havannában, melynek öt éven át volt a vezetője. 1986-ban egyik alapítója volt a Fiatal Művészek Nemzetközi Társaságának. Eddigi pályafutása során Kuba, Etiópia és Európa különféle múzeumaiban, levéltáraiban és egyéb intézményeiben tevékenykedett. 1993-tól vezetője a Kölnben székelő Kubai Levéltár elnevezésű kulturális csoportosulásnak. Bár nem tartja magát fotográfusnak, eddigi itt-tartózkodása alatt mintegy 40 ezer fényképet készített. Vallja, hogy képzőművész énje ilyenkor a fényképezőgépet használja ecsetként. Ebből születnek azok az alkotások, melyek magukban hordozzák a dokumentumjelleget, mindamellett ott ragyog bennük a költői meglátás is.

 

 

 

 

 

 

 

 


 

A Párkányi Önkéntes Tűzoltó Egylet

ISTENNEK DICSŐSÉG, EMBERNEK SEGÍTSÉG

A tűz elleni védekezés története egyidős az emberiség történetével. Az európai tűzrendészet kezdetei az ókori Rómáig nyúlnak vissza. Traianus római császár a Kr. u. 2. században hozta létre az ún. tűzvédelmi collegiumokat.
Bár a középkori Európa államaiban a tűzrendészet lassan fejlődött, I. István király idejekorán felismerte a tűz veszedelmes voltát. Már első törvényei között szigorú rendeletet adott ki a gyújtogatók megbüntetésére. A legszigorúbb büntetést a 15. századi törvényhozás mondta ki, mely „hűtlenség bűnéért járó örök szolgaságot” rovott ki a gyújtogatóknak. A városok vezetősége a 16. századtól kezdve hozott tűzrendészeti szabályrendeleteket. Előírták például, hogy istállókban, szérűkben nem szabad nyílt lángot használni, ügyelni kell a tűzhelyekre, és hamut csak zárt edényben lehet gyűjteni. A 17. században kezdték rendeletekkel szabályozni a tűz és egyéb elemi csapások elleni védekezés különféle módjait. Az egyes településeken megszervezték a tűzvédelmi őröket (bakterokat), akiknek – főleg éjnek idején – feladatuk volt a lakosság riasztása tűz esetén. A riasztásra elsősorban a templomi harangok „félreverését“ használták, de különféle vasdarabok csörömpölésével is jelezték a tüzet. Magyarországon a 18. század elején kezdett a kormány behatóbban foglalkozni a tűzrendészet kérdéseivel. Pest szabad királyi városban 1808. január 2-án adták ki az első tűzrendeletet, melynek szigorú betartása „a város minden egyes polgárának kötelességévé tétetett".
A pozsonyi születésű gróf Széchenyi Ödönt a magyar tűzoltók atyjaként tartják számon. Külföldi utazásai során megismerkedett a fejlett országok tűzoltóságaival, hogy az ott szerzett gyakorlati tűzoltói ismereteket hazája érdekében hasznosítsa. Az első önkéntes tűzoltó testületek az ő kezdeményezésére alakultak a 19. század utolsó harmadában. Ügyködésének köszönhetően, jelentős pénzbeli áldozatokkal sikerült létrehozni a „budapesti önkénytes tűzoltó egyletet” 1863-ban, működésük megkezdése azonban még évekig váratott magára. Az önkéntes tűzoltóság alapszabályát 1866-ban hagyták jóvá, de a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egylet csak 1870. január 9-én kezdte meg tényleges tűzoltói munkáját. Még ugyanebben az évben elkezdte működését a fizetett tűzoltóság is. Ezt követően indult meg a vidéki tűzoltóságok fokozatos kialakítása.
A Párkányi Önkéntes Tűzoltó Egylet egy és negyed évszázaddal ezelőtt, 1884-ben alakult meg. Létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett Rogrün Ede, a bőkezű mecénás, aki a testület első elnökeként (majd mint díszelnök) működött majd másfél évtizedig. Az egylet első főparancsnoka Szegedi Sándor volt, aki rendszeresen nagyobb összeget adományozott a működésre. Ha képet akarunk kapni az induló évek történéseiről, lapozzunk bele az egyesület naplójába. Már 1882. dec. 23-án a Párkányi Takarékpénztár 50 Ft-ot (forint) adományozott az egylet felszerelésére. Ugyanez az intézmény 1883. dec. 12-én 30 Ft-tal járult hozzá az induláshoz. Szegedi János 1883. jan. 16-án 9 Ft-ot, Párkány városa 1883. dec. 12-én 100 Ft-ot adományozott felszerelésre. Az 1884-as esztendő első bejegyzése Szabó Titus 10 Ft-os alapítói tagilletményét tartalmazza. Simor János bíboros, esztergomi érsek 100 Ft-os alapítványa szept. 4-én érkezett. A legmagasabb összeggel és rendszeresen Párkány mezőváros, a Párkányi Takarékpénztár, valamint az Esztergomi Takarékpénztár támogatta a testületet.
A kezdeti időkben 42 működő taggal rendelkezett, és 150 forintos községi segélyben részesült a szervezet. Volt egy régi szerkezetű, és egy kézi szivattyújuk. A 100m tömlőhöz két vízhordó kocsi állt rendelkezésükre. Az 1885-ös évben 3 tűzesetnél voltak bevetésen. 1890-ben új szivattyús fecskendőt vásároltak 310 Ft 50 krajcárért, és ekkor kezdődött az új szertárra való adakozás is. Az ez évi kimutatás szerint a 35 működő tagból 28 volt földműves és 7 iparos. Ekkor már 3db 100mm feletti hengerátmérőjű fecskendővel rendelkeztek. A 300m tömlőhöz 15 pár tömlőcsavar és 3 vízhordó kocsi (lajt) tartozott. 10 gyakorlatot tartottak és 14 tűzesethez vonultak ki. Szegedi főparancsnok 1896-ban meghalt, helyét Rosenberg Jakab vette át. 1895-ben gyűjtés indult zászlóalapra. 1897-ben meghalt Rosenberg Jakab, az ő helyére Ivanics Gyula főparancsnok került. Szalma Vince és Javorka Antal alparancsnokok segítették munkáját. 1902-ben kezdődött egy újabb gyűjtés őrtorony javára. Még ugyanebben az évben Szekér József lett az alparancsnok, 1909-től pedig Szekér Gyula elnöksége alatt Renner Géza parancsnok irányította a lelkes csapatot.
A tűzoltók különféle tanfolyamokon igyekeztek elsajátítani a tűzoltás fortélyait, akik aztán saját egységüknél okították a legénységet. Esztergom megyéből egyedül a párkánynánai Klinda Aladár körjegyző végezte el 1912. aug. 9-16 között a budapesti országos tűzrendészeti szaktanfolyamot, mellyel a „jövő vezetőférfiává” küzdötte fel magát. A kolozsvári kerületi tűzoltó-szaktanfolyamon 1913. júl. 10-14 között Istvánffy Elemér, a Párkányi Takarékpénztár titkára vett részt. Az 1914-es évben így nézett ki a „Párkányi Önkéntes Tűzoltó-Testület” vezetőségi összetétele: elnök Palkovics László főszolgabíró, pénztáros dr. Schrank Mór gyáros, titkár dr. Frühauf Béla ügyvéd, orvos dr. Wilheim József, parancsnok László István (XV. sz. érem, k. é., jub. érem), alparancsnok Nemes Flórián (XXV. kir. érem, katonai érem), szertáros Bitter Béla tanító, szakaszparancsnok Baráth Béla tanító (V. sz. érem), Kovács Ignác (X. sz. érem) és Meng Géza. A felszerelés a következőkből állott: 1 őrtanya, 2 szertár, 1 mozdony- és 2 kocsi-fecskendő, 2 kerekes motolla, 3 falajt, 1 vaslajt, 1 szerkocsi, 8 dugólétra, 4 tetőlétra, 1 füstálarc, 1 viharfáklya, fejsze, csáklya, tűzhorog, veder, 1 mentőszekrény, 1 hordágy, 2 minimax, 1 vízszállító gép, 1 hydráns vízszerzés céljára. A községi segély 700 koronát tett ki. Ebben az időben 90 alapító-, 4 pártoló- és 34 működő taggal rendelkezett az egyesület.
A párkányi tűzoltók aktívan kivették részüket „Esztergom vármegye Tűzoltó-Szövetségének” munkájából is. Az 1909-ben alakult vármegyei szövetség alelnöke 1914-ben Renner Géza gyáros, titkára és vármegyei tűzrendészeti felügyelője László István, pénztárosa Dr. Schrank Mór, járási tűzrendészeti felügyelője Istvánffy Elemér és Klinda Aladár voltak. Az 1912. jún. 29-én megtartott nagyszabású megyei tűzoltóverseny győztese a párkányi csapat lett, megelőzve a bátorkeszi és a nyergesújfalui csapatot.
Most pedig lássuk a testület alapítóinak, pontosabban azoknak a névsorát, akik a pénztári napló tanúsága szerint alapító tagdíjat fizettek be: Szabó Titus, Simor János bíboros, esztergomi érsek, Rogrün Ede, Szegedi Sándor, Milch Miksa, Dr. Fritz József, Wallfisch Lipót, Simkó József, Schrank Salamon, Rosenberg Jakab, Haár Adolf, Tomanóczy János, Grünwald testvérek, Esztergomi főkáptalan, Tollée Gyula, Szekér Gyula, Krizsány István, Kudlik Géza, Palkovics Ignácz, Zwillinger Herman, Horn Mór, Nagy János, Német Pál, Vollner Antal, Tót Vince, Dorna Szekér József, Sturm Károly, Katula Géza, Bánfi Károly, Bicber Ferenc, Reviczky Károly, Fatter Sándor, Molnár Ferenc, Klinda Aladár, Párkány és Vidéke Hitelbank, Krizsány Vince, Renner Géza, Drozdy, Halász Lajos, Tölgyesi István.
A tűzoltók mindig is aktív részesei voltak a község mindennapi életének. Kivették részüket nem csak a tűz elleni védekezés területén, de kulturális és társadalmi szerepük is jelentős volt. Szabad idejükben színdarabokat tanultak be, táncmulatságokat rendeztek, és azok bevételéből bővítették pl. a testület ruházatát. De ugyanúgy jelen voltak a különféle egyházi és sport ünnepeknél, ahol díszőrséget álltak, díszfelvonuló egységet képeztek, stb.

 

Juhász Gyula

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Művekkel élő társadalom - A gazdálkodás eszközei maketteken

Február 18-án du. 4 órakor új kiállítás nyílt a Párkányi Városi Múzeumban Hegedűs Sándor esztergomi makettkészítő munkáiból. A kiállítást, az esztergomi Balassa Bálint Múzeum részéről Dr. Kövecses Varga Etelka muzeológus nyitotta meg. A megnyitó elején és végén Orosky Judit citeramuzsikájában gyönyörködhetett az érdeklődő közönség.

Hegedűs Sándor makettjei téma és technika szempontjából egy nagy egységet képviselnek: az államosítás előtti parasztgazdaság építményeit, szerszámait és gépeit fa és fém segítségével jelenítik meg. Láthatunk itt parasztudvart, amelyben a lakóházon kívül ott vannak a gazdasági építmények, valamint a kisebb-nagyobb szerszámok, a sarlótól a boronáig. Megelevenedik a régi utca és a mező, kerekes és gémes kúttal. A présház révén kitekinthetünk a szőlőhegybe. A feldíszített lovas kocsit szemlélve emlékezetünkbe idézhetjük a szüreti mulatságokat. Figyelemmel kísérhetjük a gabona útját a szérűre, ahol gépi cséplés folyik. Ellátogathatunk a malmokhoz – szélmalmokhoz vagy hajómalomhoz-, ahol a gabona végül megőrlésre kerül. A fiáker révén egy pillanatra a városba, a vadetetőt szemlélve pedig még az erdőbe is bekukkanthatunk. Hegedűs Sándor úgy készítette el a gazdálkodás építményeit és gépeit, hogy – a leemelhető tetők révén – azok berendezése, illetve belső szerkezete is tanulmányozható lehessen.
A kiállításon szereplő makettek készítőjük jó megfigyelő képességét dicsérik. A tárgyak, vagy azok egy része már szerepelt különböző bemutatókon az ország több pontján. A 2000. évi mezőgazdasági kiállításon a Magyar Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium elismerő oklevéllel jutalmazta Hegedüs Sándor munkáját.
A kiállítási tárgyak témájához illően a falon régi fotók felnagyított képeit láthatjuk, amelyek között szerepel az utolsó párkányi és az utolsó esztergomi hajómalom is.

 

A kíállítás megtekinthető 2009. március 27-ig.

 

 


 

Élet érintésekkel

 

Élet érintésekkel – a vakok világa

Ezzel a címmel nyílt meg január 14-én a városi múzeum idei első kiállítása, mely témáját és eszközeit tekintve is igen rendhagyóra sikeredett. Ez az interaktív kiállítás a vakok világát igyekszik hozzáférhetővé tenni a jól látó emberek számára és fordítva. A tárlat specifikuma épp abban rejlik, hogy mind a két fél számára kínál valami kivételeset. A világtalanok számára a kulturális örökség megismerését a földkerekség nyolc objektumának alaprajza és domborműve segítségével. Minden objektumot Braille-írás (vakok számára való, hat pontból kombinált ABC) segít elolvasni, míg a jól látók szemellenzőt kapnak, hogy bele tudják magukat élni a látássérültek világába. Az anyagot a nyitrai KF Egyetem Múzeológiai Tanszékének hallgatói készítették, együttmûködve a Vakok és Gyengénlátók Szlovákiai Úniójának Nyitra Kerületi Központjával, valamint a SINA Nyitra nonprofit szervezettel. Szlovákiából a pozsonyi és a nyitrai vár, valamint az izsai katonai tábor és a kopcsányi Sz. Margit kápolna kerül bemutatásra. A nagyvilágból pedig a római Sz. Péter bazilika, a moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyház, a maja piramis El Castillo és a Stonehenge. A diákok kifejezték abbéli reményüket, hogy tevékenységüket a szlovákiai múzeológus társadalom sem hagyja figyelmen kívül. Most a Párkányi Városi Múzeumban van a szlovákiai vándorkiállítás első állomása, melyet február 13-ig nézhetnek meg az érdeklődők.

 

 


 

Győrfi Lajos szobrászművész

Győrfi Lajos
szobrászművész

Született: Karcag (1960)
Tanulmányok:
- Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, Budapest (1974-78)
- Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest (1981-85)
Mesterei: Borsos Miklós, Rátonyi József
Kiállítások sora mutatta be már eddig is Győrfi Lajos művészetét, kisplasztikáit, érmeit, rajzait, szoborterveit Magyarországon és Európa számos országban.
A kortárs magyar szobrászatművészet középnemzedékéhez tartozó művész pályáját azonban legkarakteresebben köztéri szobraival lehet meghatározni. Több mint másfél száz szobor, döntően figurális művek, realista alkotások, mert számára az emberábrázolás nem kiüresedett, idejétmúlt közhely, hanem tartalommal telített kifejezési forma, alakjai elevenek, megidéznek, kezében az emlékállítás legnemesebb eszközei. Művészeti habitusának az eredendő tehetség, a feladat iránti empatikus készség a jellemzője, fedezete, s az hogy nincs számára megoldhatatlan feladat.
A művészettörténet nagy alakjai műveinek tanulmányozásával, meg tanító mesterei személyes hatása alatt sajátította el, integrálta magába a szoborkészítés ismereteit.
Mindezek eredményeként művészete dacos művészet, amit nem napi divatok formálnak, neki nincsenek anakronisztikus feladatok, műfajok (portré, lovas szobor) csak a feladatok és azok megoldásához illő és méltó szakmai hitelesség, minőség. Az ő korszerűségét felkészültsége, szakmai kvalitása adják. III. Jan Sobieski párkányi lovas szobra, ha egyesek szemében műfajilag anakronisztikus, számára a legnemesebb kihívás, szakmailag a feladat kifejező, erőteljes megformálásának, a mindenkori szobrászi normák szerinti legteljesebb megfelelésnek a követelménye, a térbehelyezés szabályai szerinti szoborállítás, egy közösség XXI. századi igényének mutatis mutandis hiteles megfogalmazása.
A művészet ugyanis, annál bonyolultabb, összetettebb pompázó, virágzó teremtménye a Teremtésnek, minthogy csak a művészet törvényei határozzák meg létét és alakulását.

 

 

 


 

Két évezred pénzérméi és egyéb fizetőeszközök
- a kelta érméktől az euróig -

   Tárlatunk során megcsodálhatjuk kb. két évezred pénzérméit, másrészt viszont pénzeink által szeretnénk bemutatni azt a hosszas történelmi folyamatot, ami elvezetett minket a közös európai fizetőeszköz, az euró bevezetéséhez.
   Kiállításunk során megtalálhatjuk a Római Császárság korából származó ezüst denárokat, antoniniánokat, follisokat.
   Hazánk területén, vagyis a Kárpát medencében az első fizetőeszközök már megjelentek a kelta időkben, ennek ellenére mégis az első komoly dukátok megjelenése szorosan kötődik a Magyar Királyság megalakulásához. Tipikusak ebből a korból Szent István érméi „STEPHANUS REX körirattal. Utódai azonban már csak denárt verettek, aranyat nem. Majd Mátyást követően II. Ulászló elkezdi újabb pénzérmének, az ún. „guldinernek” a veretését, de a forgalomba már csak I. Habsburg Ferdinánd idején került.
   Majd a Rákóczi szabadságharc idején az ún. libertások kerültek forgalomba, mely nevét a Pro libertate feliratról kapta.
   A monarchia felbomlása után az I. Csehszlovák Köztársaság megalakulása után bevezetik a csehszlovák koronát, mint egységes nemzeti valutát.
    A 30-as évék politikájának köszönhetően Csehszlovákia felbomlik és megalakul az I. Szlovák Köztársaság. Így megtörténik az első önálló szlovák valuta, az ún. „koruna slovenská” bevezetése. A cseh területeken, a protektorátusban viszont részben a birodalmi márkára térnek át, amelyet egészen a háború végéig használnak.
   A háború után újjáalakult Csehszlovák Köztársaságban visszatérnek a korona használatára, de az inflációt követően és a nehéz gazdasági helyzetnek köszönhetően 1953-ban újabb pénzreformra lett szükség. 
   A pénzreformnak köszönhetően nem csoda, hogy a még köztünk elő idősek tartanak az euró bevezetésétől, hiszem már megéltek egy-két kormányt, reformot, s egyben megtapasztalhatták a pénzcsere negatív hatásait is. Az euró bevezetésének „előestéjén” különös aktualitása van ennek a kiállításnak.

 



 

Ipolyszalka a múlt század derekán

A régi Ipolyszalkát megjelenítő kiállítás fotók és népviseleti darabok felhasználásával. Külön tárlóban kaptak helyet a község híres szülöttei, de látható az Ipolyszalkai Római Katholikus Népiskola 1879-ből származó kőtáblája is.

 


 

Mysterium Carnale

Hommage a´Pilinszky.

Németh Zoltán Pál fotográfiái.

 


 

A Garam

A vadregényes Garam folyó


„Akik rendszeres látogatói a kiállításoknak, megszokhatták, hogy a bemutatott témák, témakörök anyaga általában vagy művészeti, vagy ismeretterjesztő szándékkal áll össze. Ritkaság, ha egyszerre mind a kettő érvényesül. Ilyen kivétel ez a mai.” PaedDr. Csicsay Alajos nyugalmazott tanár megnyitójának bevezető szövege találóan közelítette meg a városi múzeum január 30-án megnyitott kiállításának a lényegét. A „kissé romantikus című”, gazdagon illusztrált anyag a Garam folyót mutatja be a forrásától egész a Dunával való találkozásáig. A látogató megcsodálhatja a folyót szegélyező növénytársulások gazdagságát és változatosságát, a legértékesebb és legismertebb védett területeket, amelyek a környékén találhatók. Továbbá a folyó mentén előforduló állatvilág egyedi példányait, a természeti képződmények szín- és alaktani formagazdagságát, az ember alkotta építészeti örökség máig fennmaradt nyomait. Sajnos, az itt bemutatott állat- és növényfajok nem egy példányát – veszélyeztetettségüknél fogva – mára a kihalás fenyegeti. Megóvásuk mindnyájunk kötelessége, hogy ne szaporítsuk tovább a Vörös Könyv „lakóinak” névsorát. A tárlókban elhelyezett térképek, fotók és korabeli iratok nagyszerűen egészítik ki a bemutatott anyagot. Ez a kiállítás nemcsak az érzelmekre, de az értelemre is kíván hatni. Temérdek közölnivalója van, épp ezért érdemes elolvasni az itt látható szöveget, és megtekinteni a bemutatott képeket. Csicsay tanár úr szakmai szintű megnyitója (mely egy jól előkészített kiselőadással is felért), felhívta a szép számú jelenlévő figyelmét arra, hogy „engedjék befolyásolni érzelmeiket a látvány-keltette élmény által. Ismerjenek rá közvetlen környezetükre, hiszen mi is részben a Garam-mente lakói vagyunk…Szlovákiának egyik legszebb természeti és kulturális értékei tekintetében tán a leggazdagabb szögletének a birtokosai, csak nehogy a bitorlók pózában tetszelegve, tönkretevőivé váljunk örökségünknek.” Ez a legfontosabb üzenete ennek a tárlatnak, mely március 30-ig áll az érdeklődők rendelkezésére.

 


 

Naptár


Csütörtök blog

webygroup

Slovenská verzia
English version

19292884

2016.08.31 van
Főoldal