Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu Hlavné menu 2 Prechod na navigáciu vodorovná

Párkányi Alkotó Kör


Párkányi Alkotó Kör

 

A Képzőművész Klub 2006 évi megszűnése után a volt tagok részéről igény mutatkozott egy szervezet megalakítására, amely összefogja a közös érdeklődésű embereket, jelen esetben a képzőművészet iránt érdeklődőket. A kör a Párkányi Városi Művelődési Központ védnöksége alatt alakult meg.
A megalakuláskor el lettek hagyva a fölösleges bürokratikus csökevények, mint a belépési kérelem elbírálása, tagsági illeték stb. A Kör szakmai irányítását PhDr. Gerstner István Csc. vette át. A szervezési feladatokat a Kör titkára Bajtai György látja el. A tagok átlagos létszáma 25-28 körül mozog. A Kör tagságának összeállítása nagyon sokszínű, az amatőrtől a hivatásosig, ágazat a realizmustól az absztraktig, minden korosztály.
A Kör mögött már számos kiállítás van, mint a már hagyományos tavaszi tárlat a Balassi-napok keretén belül. Ez az anyag vándorkiállításon vesz részt. A tagok alkotókészségét megláthatták az érdeklődők a zólyomi vár bástyájában (a Szlovák Nemzeti Galéria kiállítótermeiben), Detván, Magyarországon Tokodon, Táton, a Szentgyörgymezői Olvasókörben, a Féja Géza Közösségi Házban, és az Angyalföldi Művelődési Központ galériájában.
Tagnak jelentkezhet mindenki aki egy kis tehetséget és elhivatottságot érez a képzőművészet iránt a Párkányi Barta Gyula Városi Múzeumban, Fő utca 6.


 

Kismaros

2014. május 29.

 

 

Nagymaros

2013. augusztus 3. - 16.

 

 

 

HMK NASZVAD

2013 március 7. - március 28.

 

 

 

KIÁLLÍTÁS A ZÓLYOMI VÁRBAN

2008

 

---------------------------------------------------------------

A PÁRKÁNYI ALKOTÓ KÖR KIÁLLÍTÁSA A JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT GALÉRIÁJÁBAN

BUDAPEST

2011

 

 


 

Naptár


Csütörtök blog

webygroup

Slovenská verzia
English version

34970070

2018.11.17 van
Főoldal